Újra működik Eötvös világhírű ingája

2019.12.07.
Újra működik Eötvös világhírű ingája
„Valamiért évtizedek óta az én tárgyalómban őriztük Eötvös Loránd eredeti ingáját, amivel a párizsi világkiállításon díjat nyert, de hát nem volt benne szál, nem működött és ez a lelke az egész történetnek.” – Groma István, az ELTE TTK Anyagfizikai Tanszék vezetője

Eötvös Loránd az 1880-as évek második felében kezdte meg a gravitációval kapcsolatos kutatásait, amely Eötvös számára világra szóló hírnevet hozott. Süss Nándorral (MOM elődjének alapítója) együttműködve eredménye egy olyan innovatív eszköz lett, amely nem csak elindította, de továbbfejlesztett változataival évtizedekig uralta a geofizikai mérőeszközök piacát világszerte.

Laboratóriumi és az ősingával folytatott kísérleti terepi mérések után Eötvös Loránd 1898-ban szerkesztette meg első eszközét, melyből két példány készült. A „balatoni ingával” 1901 − 1902 telén a Balaton jegén folytattak méréseket, a „párizsi inga” pedig 1900-ban a párizsi világkiállításon nyert aranyérmet. Eötvös halála után a „párizsi inga” a részvételt igazoló oklevéllel együtt az egyetem tulajdonában maradt, a Fizikai Intézetben őrizték és használták fel az oktatásban, noha már évtizedek óta nem működött. Az Eötvös- év és az egyetemen megrendezésre kerülő kiállítás adta meg az impulzust, hogy felújítsák az eszközt az egyetem fizikusai és műszerészei.

„Nagy nehezen sikerült vásárolnom Angliából egy szálat, amellyel ezt üzembe lehetett állítani és amikor kezdtük összerakni, akkor tapasztaltuk, hogy ezt beinstallálni, hogy tényleg működjön, nem egyszerű kérdés. Úgyhogy ez mutatja, hogy Eötvös Loránd milyen kitartással és precízséggel dolgozott azért, hogy ez a berendezés tudjon működni.”  – mesélte el Groma István.

Az inga rendkívüli érzékenységét szemlélteti, hogy egy kb. 20 kg-os bazalt kocka is képes lengésbe hozni. Amint a kockát odatoljuk a függőleges rúdon elhelyezkedő tömeg mellé, a két tömeg között fellépő gravitációs erő hatására a rúd elfordul, majd gyorsuló forgómozgásba kezd. Ez jól látható a torziós szálra erősített tükörről visszaverődő fénynyaláb elfordulásán is.

 

Próbáld ki te is!